Nem hiszem, hogy lenne olyan ember, aki ne hallott volna a Trónok harcáról, akár a könyvekről, akár a sorozatról. George R. R. Martin 1991-ben kezdte el írni a sorozatot, majd öt évvel később adta ki az első részét. Bár kezdetben nem aratott osztatlan sikert, de a ciklus folytatásával arányosan nőtt a népszerűsége, a sorozat megjelenése pedig jócskán növelte a könyvek értékesítését. De mégis mi tesz egy könyvet igazán jóvá? Minek köszönhető az, hogy Martin művei világhírű sikerre tettek szert? Ezt próbálom kideríteni a mai cikkemben.

Egy regény megírása már önmagában egy rendkívül összetett folyamat és hatványozottan igaz ez a Trónok harca könyvekre. Egy teljesen új, komplex világ felépítéséhez nem kevés fantázia és háttértudás szükséges. Érdekesség, hogy az szerző kezdetben forgatókönyvíróként dolgozott, csak utána kezdett el regényekkel foglalkozni. Állítólag, igazán elhivatott volt, évekbe tellett, mire összeállt a teljes koncepció.

Fantázia és realizmus. Mindkét szó jellemző a művekre, a tipikus fantasy könyvekkel ellentétben, rengeteg valósághű elemet szőtt bele: Westerost az európai nagyvárosok mintárjára formálta, a Fal és a kínai nagy fal között is párhuzamot tudunk vonni, valamint az egész történetet a középkor idővonalára helyezte rá. De számos mitikus elemmel is találkozhatunk, gondoljunk csak a Másokra vagy a sárkányokra. Ez a kettősség pedig a karakterekre is kiterjed: a hatalomért folytatott küzdelem, a szerelem, az árulás, a gyűlölet - egy mesebeli környezetben.

Feszültség és meglepetés nélkül gyakorlatilag nem is regény a regény, George R.R. Martin ezt a kártyát pedig maximálisan kijátszotta. Az öt könyv voltaképpen egy nagy, kiszámíthatatlan sakkjátszmát képez, a játék során pedig sosem tudjuk, hogy mi lesz az ellenfél következő lépése. A halál szintén nagy szerepet kap, semmiben és senkiben nem lehetünk biztosak. Valamint nem egy konkrét főszereplőt alkotott meg, hanem mindenki az, így érzelmileg is képes az olvasó az összes karakterhez kapcsolódni, ezzel még fájdalmasabbá téve egy-egy elmúlást.

A női jellem függetlenségének kiemelésével, annak bemutatásával, hogy mire is képesek rengeteg olvasót nyert meg. Bárkit is nézünk: Daenerys jóságát vagy Cersei hatalomhoz való viszonyát - mindegyikőjük inspirációt jelenthet sokak számára.

 A tabutémáktól, mint az erőszak, gyilkosság vagy nemi erőszak, sem tartózkodott az író. Ez egyrészt valóságosabbá teszi a történetet, hiszen abban a korban ezek "mindennapinak" számítottak, valamint a szereplők mindig egy vékony kard élén táncolnak a jó és a rossz között, ezzel pedig sokan tudnak azonosulni a való életben is- mi a jó döntés? mi az ára annak, ha valakinek a javát szeretném?

Végül a sorozat: csak egy évadot láttam belőle és az sajnos nem fogott meg. Négy évvel később olvastam el az első kötetet, ami viszont teljesen beszippantott. Lenyűgözött az írás (és a magyar fordítás is!) a közel 900 oldalhoz képest, soha, egy percig sem unatkoztam. Egy szó, mint száz: Martin tud valamit, amit olyan zsenialitással képes átadni, amivel olvasók millióit tudja megmozgatni. Éppen ezért választottam a Trónok harcát a februári témának, hiszen aki még nem, annak azért, aki már olvasta, annak pedig azért érdemes újra kézbe vennie.